A modern élet nagy kérdéseire nem a progresszió, hanem Aquinói Szent Tamás, Szolzsenyicin, C. S. Lewis és Abraham Joshua Heschel ad csak válaszokat. Diplomás, posztmodern városlakóként is lehetünk tradicionalisták – vallja Amerika új „botránykönyvében” egy keresztény hitre tért, fiatal iráni édesapa.
Amerika egy harminchat éves iráni újságíró könyvétől hangos. Sohrab Ahmari Teheránban született, kiskamaszként távozott az Egyesült Államokba. 2016-ban római katolikus hitre tért, ma már a jobboldali New York Post szerkesztője, és ha az új hullámos tradicionalizmus nem ellentmondás, annak legfontosabb hangja is.
A korszellemmel szemben igenis létezik alternatíva”
The Unbroken Thread (a töretlen szál) című, frissen megjelent művét Ahmari a most négyesztendős gyermekéhez írta – nem csak neki ajánlva, de kifejezetten az ő jövője köré építve a szöveget. Szerzőnk egy visszatérő rémálmának ecsetelésével indít, amelyben Maximilian egy Wall Street-i pénzalap, egy magazinkiadó vagy egy reklámügynökség munkatársaként „végzi”, lelki szükségleteit jógával és hosszútávfutással elégíti ki, s 47 éves korában megjutalmazza magát és barátnőjét egy elektromos luxusterepjáróban eltöltött európai körutazással. A jó pénzt kereső, gyermektelen liberális meritokrata perspektívájával sok szülő könnyedén megbékélne, a társadalomtól pedig egyenesen hátba veregetés jár a korszellemhez hű életpályamodellért. Ahmari azonban kétségbeesik ettől a forgatókönyvtől. Szerinte „egy elmaradottnak tekintett afrikai törzs rituáléi is felsőbbrendűek a boldogságot egy pilátesz – caffè latte tengelyen hajszoló nyugati mindennapoknál”. Tátong az életünk középpontjában valami egészen alapvető üresség – állapítja meg szerzőnk.
Varga Zs. András az InfoRádió műsorában hangsúlyozta: ha a bíróságok vitás felekké válnak, ha nyilvános politikai vitákban kell megvédeniük saját döntéseiket, akkor ebben előbb-utóbb veszíteni fognak – utánuk pedig a társadalom is.
Én nem a Tiszával vagy Magyar Péterrel vitatkozom, hanem a gazdáival Brüsszelben – mondja Orbán Viktor. A miniszterelnök értékelte a választás előtti politikai helyzetet, de az új harcmodorról, a magyar futball esélyeiről és személyes pályájáról is szót ejtett. Exkluzív interjú.
A globalizáció optikai csalódása, hogy a világot irányító ipari és technológiai rendszerek semlegesnek, személytelennek tűnnek. A kikötői daruk vagy a légiirányító panelek nemcsak technikai infrastruktúrák, hanem kulturális kódok is, a modernitás hatalmi struktúrái, amelyekre nem csak akkor kellene figyelnünk, amikor meghibásodnak.
Lula visszatérése ígéretes volt, de a régi baloldali recept már nem működik. Infláció, befektetői bizalomvesztés, társadalmi elidegenedés és korrupciós botrányok nehezítik a belföldi támogatottsága megtartását. Bár a gazdaság nő, a brazilok egyre inkább elégedetlenek.
Hortobágyi T. Cirill főapát szerint a klímaváltozás játszhatott szerepet abban, hogy a helyiség felmelegedett, így a bogarak számára is ideálissá vált a környezet.
Hol tart Magyarország az MI nyújtotta lehetőségek alkalmazásában? Mely szektorokat érinti ez a technológiai áttörés a leginkább? Hogy áll e terület jogi szabályozása? Utánajártunk.
A szövetség tagállamai 2035-ig GDP-jük 5 százalékát fordítanák védelmi célokra, ezzel minden korábbi kötelezettségvállalást felülmúlva. A bejelentés politikai üzenete egyértelmű. De vajon a számháború mögött valódi kapacitásbővítés húzódik, vagy ez pusztán egy szimbolikus gesztus a szövetség kohéziójának demonstrálására?
p
1
0
2
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!